

Artists of Note
Ikonikus illat művész elképzelésében
Hogy ily módon is kifejezzük a kreativitás, a szakma, valamint a parfüm készítője és viselője közti emberi kapcsolat iránti elkötelezettségünket, az 'Artist of Note' sorozat három brit művészt köt össze három ikonikus illatunkkal. Mindegyik művész új formába öntött egy-egy illatot, az egyedi vízióján és kifejezőeszközén keresztül megalkotva elképzelését.
Ismerjék meg a művészeket, ahogy feltárják a parfüm érzéki erejét tanúsító alkotásaikat! Emellett belepillanthatnak a művész és parfümőr közti beszélgetésekbe, és arra is lehetőségük lesz, hogy megvásárolhatják a parfümöket.


Ancuta Sarca
A felemelkedő cipőtervező tehetség az új virágos-gyümölcsös illatunkból alkot papucscipőt jellegzetes stílusában, amelyre a gyári selejtanyagok használata jellemző, és amely tökéletesen megragadja a parfüm pozitív, energikus jellegét, illetve a benne fellelhető kontrasztokat.


Ancuta Sarca víziója a Bluebell & Wild Strawberry illatról
„Hú, imádom! Annyira nőies! Egyszerűen fantasztikus. Nagyon tetszik a színe. Odavagyok a textúrájáért. Honnan jött az ihlet?” Véronique Nyberg vezető parfümőr föl-alá járkál a kamerák előtt, gyönyörködve a saját lábában. Néha meg-megáll, és felemeli az egyik lábát, hogy egyik-másik oldalról is megcsodálja rajta a rövid stiletto sarkú papucscipő lila, kék és zöld színkavalkádját. Lehet, hogy Nyberg festővászna a parfüm, de egy elegánsan öltözött nőről beszélünk, aki egyértelműen értő szemekkel becsüli a divatot mint mesterséget, illetve az abban rejlő vonzerőt. Illat és lábbeli – lenyűgöző páros!
Nyberget egy kelet-londoni stúdióban fogadjuk az 'Artists of Note' legújabb forgatásán, ahol a Bluebell & Wild Strawberry illatát keltjük életre, ezt a tavaszi ódát, amely új, modern értelmezést ad a hagyományos harangvirágnak. Az 'Artists of Note' sorozatunkban arra kérünk fel különböző művészeket, hogy a saját alkotói eszközeiken keresztül álmodják újra a márka parfümjeit, ezzel is kifejezve a kapcsolatot, amit az illat hoz létre. Ebben a részben Nyberg együttműködő partnere – és a fantasztikus cipő megalkotója – Ancuta Sarca, egy feltörekvő londoni cipőtervező, az elismert Fashion East inkubátor program volt hallgatója. Sarca a gyári selejtanyagok, magassarkúk és edzőcipők szakértő kombinálásával alkot meghökkentő formákat és kontrasztos részleteket tudatos, mégis játékos megközelítéssel, aminek köszönhetően olyan márkákkal dolgozhatott, mint a Nike, a Dion Lee és a Crocs, és olyan hírneves követőket tudhat a táborában, mint Rihanna, SZA, Bella Hadid, sőt, Cher. A rövid stiletto sarok jellemző kézjegye, így a selejtanyagból készült bársony és bőr papucscipő, amit a Bluebell & Wild Strawberry ihletett, összetéveszthetetlen Ancuta Sarca alkotás.


Beszélgetés Véronique Nyberggel és Ancuta Sarcával
„Fontos volt, hogy megőrizzem a jellegzetes vonalakat, a rövid stiletto sarkat az értéknövelő újrahasznosítás mellett” – magyarázza Sarca, amikor Nyberggel leülnek az együttműködésükről beszélgetni. „Nagyon szerettem volna ugyanazt a munkamódszert kifejezni, amit az értéknövelt selejtanyagokból készített termékek megalkotása során követek, és szerintem a virágmotívum és a bársony puhasága volt pont az, amit a tervezési folyamat elején elképzeltem. Ugyanezt a pozitív energiát akartam előhívni. A tavaszt, a virágokat, mindezeket a friss elemeket.” Sarca a cipő orrát díszítő hatalmas bőrvirágra utal – ami szintén a kézjegyének számít. Nyberg pedig egyből rámutat a szinergiára: „Nagyon tetszik az ötleted, hogy a virágot a kompozíció középpontjában helyezd el, ahogyan én is tettem a harangvirággal. A parfümben nagyon fontos szerepe van a harangvirágnak. Ez adja a fás jegyekkel szembeállított virágos illatot.”


Nicholas Daley
A londoni divattervező a Jacques Chabert parfümkészítő mester által megalkotott fás-citrusos ikonunkat fejezi ki jamaikai és skót gyökerei által ihletett jellegzetes ruhatervein keresztül.


Nicholas Daley víziója a Re-Charge Black Pepper illatról
„Ez Gambiából van, ez Los Angelesből, ez Pakisztánból…” – mesél Nicholas Daley Jacques Chabert parfümkészítő mesternek a gyűrűiről: egy tojáscsigaház, egy türkiz gömb, arany és ezüst karikák. Nem szedett-vedett a hatás, gondosan összeválogatott kompozícióról van szó, amely tökéletesen tükrözi a rengeteg forrást, amiből Daley ihletet merít a férfikollekcióihoz. A Central Saint Martins főiskolán végzett divattervező immár egy évtizede építi a márkáját, alkotásaiba egyszerre személyes narratívát és szélesebb diaszpórikus témákat is beleszőve, itt-ott kalapot emelve szubkulturális irányzatoknak is – nem egyszer skót posztóhoz, még többször kötött anyagokhoz nyúlva. „Úgy érzem, hogy minden, amit csinálok, nagyon arról szól, hogy ki vagyok én, és hogy mit képviselek akár a skót, akár a jamaikai ágon” – fejti ki. „Tehát sokat merítek az elődeimhez kötődő helyekből és kapcsolódásokból, de valami olyasmiből is, amit inkább időtlennek tekintek. Néhány üzem és gyár, akivel dolgozom, már több mint száz éve gyárt kézzel készített cipőket és textileket. Nagyon szeretek ezzel a mentalitással dolgozni: rátalálni valamire, vagy jellegzetes archetípusokat használni, aztán behozni mellé egy új ízt vagy energiát.”


Divat és parfüm találkozása
Ez az elkötelezettség, amellyel a figyelmet az örökségére és mesterségére irányítja, teszi lehetővé Daley számára, hogy a divat világán túlnyúlva a zenében, művészetekben, kultúrában, sőt, az illatok birodalmában is megmutathassa tehetségét. Olyan rendkívüli partnerekkel működött együtt, mint Fred Perry, Mulberry, a V&A Dundee és a Southbank Centre, hogy csak néhányat említsünk – ami kiváló jelöltté teszi az 'Artists of Note' címre, ahogy az is, hogy a Re-charge Black Pepper pezsdítően fás, citrusos jegyeit tolmácsolta saját művészetében, ami a színtiszta véletlen folytán a Daley örökségéhez fűződő jegyeket olvasztja magába. „Nagyon érdekesnek tartom, hogy a munkám és a vízióm most már sokkal többről szól, mint egy divatbemutatóról” – jegyzi meg beszélgetésünk közben az észak-londoni Tottenhamban lévő stúdiójában. „Szerintem nagyon fontos, hogy ne hagyjuk magunkat mindig beleerőltetni a divat légüres terébe, ami eléggé lélektelen tud lenni.”
Daley szenvedélyesen beszél az együttműködéseiben fellelhető „rokoni” érzésről és „a különböző kreatív irányzatok keresztezéséről”, ami szépen összefoglalja az 'Artists of Note' sorozat lényegét, illetve azt is, ahogyan összeállt Jacques Chabert parfümkészítő mesterrel, aki maga is lelkes újító és a Molton Brown régi partnere. A két művész találkozása a stáb és a tehetségek számára is igazi ráeszmélés volt: a beszélgetésükből melegség sugárzott, és kölcsönös tisztelet egymás hivatása iránt, illetve az a szeretet, amelyben a mesterségükkel kapcsolatban osztoztak. Szó esett a szabályok áthágásáról, gyermekkori emlékekről, gyökerekről, szakmáról, a Re-charge Black Pepperről és arról, ahogyan Nicholas értelmezi ezt a parfümöt – olyan találkozás volt ez, amelyben az illat az örökség, a család és az élet tükrében jelent meg.


Gala Colivet Dennison
A Vogue által kiemelt figyelemre méltatott ékszertervező nyers, plasztikus esztétikájú, viselhető műtárggyá formálja a Philippe Paparella vezető parfümkészítő által megalkotott intenzív, pazar illatot.


Gala Colivet Dennison víziója a Rose Dunes illatról
Sosem látott hőség májusban, egy raktárból lakássá, majd stúdióvá alakított műterem, beszélgetés a homokról, tűzről és lángokról. Elsőre nyomasztóan tikkasztó májusra gondolhatnánk, de Gala Colivet Dennison ékszertervező és Philippe Paparella parfümőr jelenléte, valamint a sáfrány és a pacsuli édes illatelegye minden kellemetlenséget érzéki olvasztótégellyé varázsol. A két alkotó a Rose Dunes parfümről beszélget – egy pazar, fűszeres, kifinomult illatról, amelyet Paparella álmodott meg –, illetve arról, ahogyan ezt Colivet Dennison egyedülálló stílusán keresztül megjelenítette. A légkör, az érzéki hatások és az alkotókészség tökéletes együttállása ez.
„A parfüm rendkívül nosztalgikus terület számomra. Ahogy magamra fújok egy illatot, elrepít egy másik időbe. Kiegészítőként viselem” – osztja meg velünk a Vogue által figyelemre méltatott művész, amikor leülünk a kedvese barátjának stúdiójában, amit kölcsönkért mára, hogy bemutathassa nekünk néhány ékszerét és pár fontos csecsebecséjét. Az ékszertervezői pályafutása előtt szobrászként alkotó Colivet Dennison Franciaországban töltötte a fejlődését meghatározó éveket, ahol szülei antikvitásokkal kereskedtek: ez nem csupán a munkájára volt nagy hatással – amiben a fémművességet kombinálja tarka természetes kövekkel –, hanem az illatokhoz fűződő viszonyára is. „Franciaországban nőttem fel, ahol sok nő rendkívül intenzív, erőteljes illatú parfümöt visel” – idézi fel. „Élénken emlékszem, hogy például a bankban meg mindenhol erős vaníliaillat terjengett. Így mindig is vonzódtam a dús, erőteljes illatokhoz. És ezzel a parfümmel kapcsolatban is ezt érzem.”


Ékszer és parfüm találkozása
A Rose Dunes valóban nem semmi. A Philippe Paparella vezető parfümőr által készített illat sáfrány, rózsa, pacsuli Sulawesi jegyei és Oudh akkordja egy az egyben visszaadja Paparella saját, a nagymamája sivatagi rózsájához fűződő családi emlékeit, illetve a Közel-Keleten tett utazása során szerzett élményeit. „A nagymamám néhány évig Algériában élt. Aztán mikor visszaköltözött Franciaországba, magával hozott egy kristályt” – meséli a parfümőr. „Imádom az arról szóló történetet, hogy hogyan alakult ki, és honnan származik. Homok és szelenit alkotja vegyesen, és a sivatagban alakul ki hő, szél és eső hatására. Igazán gyönyörű, és tökéletesen visszaadja a sivatag színeit.” Amikor Paparella Dubaiba költözött, azonnal felkutatta azokat a körülményeket, amelyek közt a sivatagi rózsa kialakulhat. „A parfüm megalkotásakor abból merítettem ihletet, hogy elképzeltem, hogyan alakult ki ez a kristály.”
Tehát hőség, homok – és persze tűz és lángok. Colivet Dennison elmondásában a mestersége „egy kifejezetten fizikai folyamat. Fizikailag elég fájdalmas tud lenni. De amikor forrasztok – itt jönnek a képbe a lángok –, az tulajdonképpen az utolsó összetevő, ami az egészet összefogja. Szóval van benne valami furcsamód egészen meditatív dolog.” Mestersége fizikai jellege tökéletesen átfordítható az illat intuitív tolmácsolására – és a művész pontosan ezt alkotta meg. „Ez leginkább egy zsigeri reakció volt arra, ahogyan Philippe leírta az illatot, illetve azt, ahogyan megalkotta, amihez hozzájött a sáfrány, a homok, a tűz és a hőség eleme. És mindez, amit gondoltam, egyértelműen fellelhető a munkámban.” És hogyan írja le a munkáját? „Igazából szabadon értelmezhető. De benne vannak különböző részeim, amik idővel továbbfejlődnek, és különböző technikák, amik szerintem a személyiségem fejlődésével jelennek meg. Mindig levedlem egy kis részemet.”


Dr. John Cooper Clarke
A saját jogán is ikonikus, önjelölt punk költő a Coastal Cypress & Sea Fennel – Carla Chabert vezető parfümőr által készített legnépszerűbb tengeri – illatunkat öntötte költészetbe, egy igéző vers formájában, amit jellegzetes ritmikus stílusában ad elő.


Dr. John Cooper Clarke víziója a Coastal Cypress & Sea Fennel illatról
John Cooper Clarke a fogorvosról mesél. Egy gyermekkori emléket idéz fel illatokról és arról, hogy egy gyógyszertár fölött volt a lakásuk, illetve egy bizonyos illegális érzéstelenítő édeskés szagáról. „Olyan szagok voltak, mint a fogorvosnál. Akkoriban a fogorvosok tényleg kokaint használtak [érzéstelenítőként], nem novokaint. Szóval a gyógyszertárak szaga tényleg nosztalgikus élmény számomra.”


Költészet és parfüm találkozása
A stábra pillantok a kamerák mögött. Ez biztos nem jelenhet meg írásban. De mégis megtörtént. Ez tökéletesen mutatja az önjelölt punk költő abbéli képességét, hogy szinte bármilyen általa választott témában magához ragadja a figyelmet, botrányos, fesztelen és egyenesen komikus sorok közé szőve őszinte reflektálásokat a mesterségére, illetve arra az immár 40 évre, amit ebben az iparban töltött – ha ugyan nevezhetjük a költészetet iparnak („Az embernek mindig van jobb dolga, mint verset írni. Mindig akad valami üdvösebb, hasznosabb.”). Az 1949-ben, a Greater Manchester-i Salfordban született Cooper Clarke egy azon személyiségek közül, akikről némi bizonyossággal kijelenthetjük: már mindent látott. Ott voltak a Mod napok az 1960-as években: „Akkoriban a legmenőbb férfiparfüm az Acqua di Selva volt. Valami kék üvegcsében. Az volt, meg az Old Spice” – ha esetleg ezen tűnődtünk. Jelen volt a Manchester környéki költészeti szférában. Fellépett a Joy Division, a Sex Pistols és a The Fall zenekarokkal. Turnézott, könyvei jelentek meg, humoros kvízműsorokban szerepelt a televízióban. És ne feledkezünk meg arról a bizonyos Arctic Monkeys dalról sem, ami Cooper Clarke azonos című, 1982-ben írt versének volt egy bódult, alteros feldolgozása, és ami furcsa mód a mostani együttműködésében is összekötő szálként van jelen, mint kiderült. Carla Chabert parfümőr (aki maga is több területen mozog, hiszen a film és fényképészet világa is foglalkoztatja) ugyanis hatalmas rajongója az Arctic Monkeys-nak, olyannyira, hogy a mostani forgatásra is az együttes egy pólójában érkezett, a legutóbbi turnéjukról.
És még itt sem ér véget a zene. Cooper Clarke és Chabert lelkesen és ráérősen fűzik a szót ki-ki a maga mesterségéről, nyári emlékekről, a tengerpartról és az illatok erejéről, miközben kevéssé ismert francia énekesek és kedvenc albumok is be-becsúsznak a beszélgetésbe. Ha nem ismernénk a tényeket, azt hihetnénk, hogy már évek óta jól ismerik egymást – még azután is, hogy Carla bevallja, csupán néhány nappal korábban vette meg Cooper Clarke egy könyvét. „Nagyon szép, költői” – mondja. „Akkor még nem ismertelek, de szinte hallottam, ahogy előadod ezeket a sorokat. Azt imádom a költészetedben, ahogyan játszol a szavakkal – nagyon jó ritmusa van, rímel is, egyszerűen gyönyörű.” A szavak mesterét nem sok minden tudja elhallgattatni, de ezen a ponton, ha csak egy pillanatra is, elnémul.